Szolgáltatások

Ötnapos műhelyfoglalkozások

A szabadidő hasznos eltöltésére, a szövés mélyebb megismerésére ez a konstrukció a legintenzívebb lehetőség.

 

Páratlan hónapokban (május, július, szeptember, november) hétfőtől péntekig ötnapos kurzushetekre lehet jelentkezni.  A hétfői nap elmélet, majd minden nap másik felvetésbe ül mindenki, így mód van több szövéstechnika elsajátítására is.

Visszajárók - akikkel már szőttünk együtt - alkotóhetekre is jelentkezhetnek ezen hónapokban, itt nincs időkorlát, akár egy felvetésben öt napig is lehet szőni, így időigényesebb kivitelezésre, vagy komolyabb téma megismerésére is lehetőség nyílik.

Ugyanaz a négy fő dolgozik együtt a műhelyben öt napon keresztül, kilenc szövőszéken 25 különböző felvetés áll rendelkezésre, melyekből lehet választani. Természetesen mindkét esetben az együtt szövőkkel beszéljük meg és harmonizáljuk a kiválasztott felvesétek beosztását.

 

A pápai Lőrincz Textiles Műhely által készített eszközökön és felvetéseken lehet tapasztalatokat szerezni a kézi szövés számos változatáról. A szövőszékeken túl keretek, állványok, szádfák, kártyák is rendelkezésre állnak.

 

Cél, hogy a rendkívül gazdag népi szőttes kultúránk néhány gyöngyszemén túl a takácsmesterek több évszázados tudásával is ismerkedjetek, és kitekintsetek más népek szőttes hagyományaira is.

Lehetőségeinkhez mérten szeretnénk, hogy minél több technikát, alapanyagot, struktúrát kipróbálhassatok, minél több tapasztalatot gyűjthessetek tulajdonságaikról, szőhetőségükről, alkalmazási területeikről.

 

A műhely eszközállományának egy része telepíthető, ehhez azonban előzetes egyeztetés szükséges.

Kérhetsz ajánlatot
Ötnapos műhelyfoglalkozások
Vissza
Utolsó módosítás: 2024. 04. 10. 05:56

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDcsapoangela.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentcsapoangela.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountcsapoangela.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDcsapoangela.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.